Energiaoktatás egy tv riport keretében Léderer Andrással

Energiaoktatás Léderer Andrással

A cikk végén lévő filmben bemutatott  passzív házat nem fenyegeti a közelgő szénhidrogén, azaz a közelgő kőolaj és földgáz válság. Hiszen alternatív és megújuló energiaforrásokból biztosított az energia ellátása.

Sajnos ma Magyarországon az ilyen típusú házak ritkaságnak számítanak. Pedig néhány nyugat-európai állam jó példával jár elől, mint például Svájc ahol a házak 48 százaléka már ezzel az eljárással épül. Azonban ha nem szeretnénk passzív házat építeni még mindig lehetséges alternatív energiaforrásokkal az ésszerűsítés. Amelyekről, most bővebben beszámolunk.
Itt lehet látni azt a nagyon egyszerű kis vázlatot, ami ma a családi házaknál, nagyobb irodaépületeknél, az optimális kapcsolás, az optimális megoldás. Minden esetben a lényeg az, hogy van egy energiatároló ez az energiatároló gyűjti be magába az összes olyan segéd energiát, az összes olyan hulladék energiát, amit majd felhasználok fűtésre, meleg víz gyártásra. Netán hűtésre.

Tehát ide dolgozik a napkollektor. Ide dolgozik egy vizes kandalló. Ide dolgozik vagy a levegőkazán, vagy a geotermikus hő hasznosítást biztosító alternatív energiahasznosító berendezés. Egy számítógép figyeli az egész rendszert, és a számítógép figyeli állandóan, hogy mi a leggazdaságosabb, legoptimálisabb és a szerint fűti, a házat illetve gyártja a meleg vizet.
Menjünk az árakon.

500.000 és 1.500.000 között van a napkollektor, erre dolgozik rá egy kandalló. Ez a kandalló általában 4-500.000 forintba kerül. Ez a kandalló betét arról híres, hogy körülötte egy vízköpeny van, ami nem látszik, mert a kerámia mögött van a kályhában. De mikor begyújtok, a nappaliba az melegíti azt a vizet, amely víz egy szivattyún keresztül, eljön ebbe az energiatárolóba, és az emeleten lévő hálószobát is tudom fűteni a nappaliban működő kandalló begyújtásával. Tehát még egyszer, ez 4-500.000 forintba kerül. Tehát a levegőkazán, vagy a hőszivattyú, ami az alternatív energiát hasznosítja, ezek általában 10-15.000 euró között vannak. Azt lehet mondani, hogy 2,5-3 millió körül vannak ezek a berendezések.
Tehát mire a csomagot, ami energiatakarékosan összeáll, mire minden elemet beleteszek, durván 5 és 6 millió forintnál járok. De abban az esetben, ha az 5 és 6 millió forint körüli berendezést megveszem, működtetem. Ezen 3-4 év körül térül meg mai gázáron. Ha a gázárat felemelik arra, amire tervezik, akkor ez már 2-3 év alatt térül meg. De még egyszer hangsúlyozom, már nem ott tartunk, hogy a kérdés, a szó, a válasz, hogy mikor térül meg ez fontos. Már réges-régen ott tartunk, hogy a biztonság a fontos. Mert egyik percről a másikra nincs gáz, mit csinálunk. Kit érdekel, hogy megtérül-e 3 év múlva.
Energiatároló
Mindennek a lényege ez az energia tartály. Lehet látni azt, hogy nagyon sok csőkígyó van benne, és nagyon vastag a hőszigetelése. Az alsó nagyon, nagy csőkígyóba érkezik a napkollektoroktól meleg. A fölső csőkígyóba érkezik a kandallótól, cserépkályhától, gázkazántól, bármitől a meleg. Lehet látni ezt a nagyon érdekes, harmonikás rozsdamentes csövet. Németországban előírás, hogy már tárolóban nem parkolhat a meleg víz, mert a részecske, a vízrészecske, 4-5 nappal később távozik, mint a másik baktériumfertőzés lehet benne.

Tehát ezért például már Németországban főleg egészségügyi intézményekben tilos tárolókban gyártani a meleg vizet. Ott már úgy működik, mint ahogy itt látjuk. Alul bejön a hidegvíz, ebbe a rozsdamentes hurkaszerű csőbe. Amire ez itt megy-megy fölfele, mire kimegy itt a tetején addigra a hidegvízből meleg víz lesz. Tehát ebbe az úgynevezett energiatárolóba megy mindenből az energia. Napkollektortól, kandallótól, gázkazántól, hőszivattyútól, földenergia hasznosítástól, mindenből, Ő tárolja be az energiát. És attól ilyen nagyon vastag a hőszigetelés, hogy az aztán sokáig tartsa. Az igazán legszuperebb dupla vákuumcsöves napkollektorokat lehet itt látni.

Ezeknél, azaz érdekes, hogy két üvegcső van és a két üvegcső között van a vákuum és a belső üvegcsőnek a felületére fel van hordva ezred milliméter vastagságban. Ilyen hőáteresztő, hőelnyelő anyag. És ez a dupla vákuumcsöves napkollektor, aminek a fenekénél még egy tükör rendszer is van, ez a kollektor alkalmas arra, hogy viszonylag kicsi helyen, még az sem baj, ha nem mindig optimálisan délre néz a kollektor. A legtöbb energiát tudja betárolni. Ez egy 1,3 négyzetméteres kollektor. Ez önmagában a vezérlőelektronikával, és a hidraulikával együtt, egy-két fős családnak 12 hónapból, 9 hónapon keresztül teljesen ingyen biztosítja a meleg víz ellátását. Abban az esetben, ha ebből hármat veszünk, az egy 4 tagú családnak 12 hónapból 9 hónapon keresztül biztosítja a teljes ingyenes energiaellátását.

Ebből a csúcsminőségű, legjobb vákuum kollektoros csomagból, amiben 3 darab kollektor van, hidraulikus rendszer van, benne van a számítógép, ami vezérli, benne van a fagyálló folyadék, amivel fel kell tölteni, benne vannak a rögzítő talpacskák, amivel a tetőhöz kell rögzíteni. Ezek átlagosan 3.000 euró körül vannak.
Földszonda
Következő zseniális szerkezet, amikor a földből vesszük ki az energiát. Akkor azt kell csinálni, hogy fúrunk egy 150mm átmérőjű, 100 méteres furatot. Utána ebbe a furatba ezt a csőkígyót annak a súlynak a segítségével leengedjük. Utána ez a hőszivattyú, ami itt van, lehűti ebben a csőben a folyadékot -5 fokra. És -5 fokon elkezdi küldeni lefelé 100 méter mélységre, de a talaj plusz 15 fokos tehát a plusz 15 fokos talaj és a -5 fokosra lehűtött csővezeték között elindul egy hőáramlás, úgy, hogy a talaj elkezdi fűteni ezt a csővezetéket. Felmelegíti a folyadékot, ami feljön ebbe a gépbe, az úgynevezett szondás hőszivattyúba. Ez a gép megint a felmelegedett folyadékból kiszedi az energiát, lehűti -5 fokra, és megint kezdődik, előröl. Ennek az a nagyon nagy előnye, hogy nyáron hűt, mert, hogy a talajban 15 fok van.

Tehát ha akkor semmi mást nem működtetek, csak a szivattyúval forgatom és bemegyek a lakásba, akkor egész egyszerűen úgy hűtöm a lakást, hogy csak egy 150 Wattos szivattyú működik és nem egy 15 kW-os hűtőgép. Tehát így lehet elérni, hogy az 1/20-ra leesik a hűtési költség.
Levegőkazán
Gyakorlatilag ez az év, vagyis az elmúlt 3 év legnagyobb terméke, az úgynevezett levegőkazán. Az elsőt Sukoróra 3 éve telepítettük. Ott, azóta méréseket végeztünk, 30-40%-al működik olcsóbban, mint a gázkazán. És most, hogy megemelték a gáz árát, már talán a felére is lecsökkent a fogyasztás ára. Ennek a berendezésnek az a lényege, hogy ha a még -20 fokos levegőt is beszívja magába, van benne egy hőcserélő, amit lehűt Ő maga -70 fokra. Ha a -70 fokos hőcserélőn átszívja a -20 fokos levegőt akkor az még el tud venni tőle energiát. Utána azt a másik oldalon nagy nyomással összenyomja, csinál belőle +70 fokot és azt használom fűtésre. És még a -20 fokos levegőből is ki tudok venni annyi energiát, amivel vidáman fűtök vele egy több száz négyzetméteres lakást. Ez a levegőkazán legyen az beltéri, legyen az kültéri átlagosan 10-15.000 nettó euró között van.

Tehát azt lehet mondani, hogy ezek a berendezések 2,5 milliónál kezdődnek. De benne van nem csak a levegőkazán, benne van az energiatartály, a szivattyúblokk. Tehát minden, ami a hő központban gyártja a meleg vizet, tárolja a meleg vizet, csinálja a meleg vizet, és csinálja a fűtést. Tehát azt lehet, mondani, hogy az ember ezeket megveszi, 6 csövet összetekeri, felkapcsolja és működik. Szinte szerelő sem kell hozzá, olyan egyszerű szerelni. Itt lehet látni, hogy van ez a gép, ami kint van a kertben. Van ez a berendezés, ami bent van a lakásban. A kettőt a föld alatt, fagyhatár alatt 120 mélységben be kell hozni. Két csövet bele kell ebbe kötni. Bele kell kötni a hidegvizet és ebből kijön a fűtés, kijön a meleg víz, kijön minden és az égvilágon semmit nem kell hozzá még csinálni.
A rekuperátor
A rekuperátor valójában a nyugati európai országokban már régen van. Annyit kell tudni, hogy Én most egy gerincsebésznek tervezek Brémába egy házat. És kértem, hogy küldje el az előírásokat, hogy mit kell csinálni. Előírás az Németországban, hogy rekuperátor nélkül nem adnak lakhatási engedélyt. Tehát, már e nélkül nem lehet építkezni Németországban.

Hogy működik a rendszer?

Az elhasznált büdös levegő miatt másfél óránként kell kinyitnom csak azért az ablakot, hogy a felmelegedett büdös levegőt kiengedjem és frisset engedjek a helyébe. Ez borzasztóan gazdaságtalan, mert mire végre meleg van, ki kell dobni, és megint jön a hideg. Ezért ez a berendezés úgy működik, hogy itt megy kifele, itt az elhasznált büdös levegő, meleg büdös levegő. Itt jön be a friss télen hideg levegő.

Először egy ilyen keresztáramú hőcserélőn a büdös levegő, meg a friss levegő úgy találkozik, hogy sok-sok lemez van egymás mellett. Minden páros résen megy át a használt, minden páratlanon megy át a friss levegő. Tehát maga a levegő nem keveredik, de ezeken a fémlemezeken egymásnak átadják a hőt. Tehát a büdös melegből langyos lesz, a bejövő hidegből is langyos lesz. Ezek után a büdös meleg ott egy fagyasztó gépen keresztül megy át. A fagyasztógép kifagyasztja belőle az energiát, és azt a hőt, amit kiszedett a túl oldalon azzal fűti fel a bejövő friss levegőt.

Tehát ezzel ellehet érni azt, hogy mindig friss levegő van a télben. Soha nem dobom ki az energiáját. Ezzel ellehet érni azt, hogy 30%-al eleve a lakásokba kevesebb energia kell. Ez az egyik dolog. A másik, ami ennél sokkal fontosabb dolog. Az előírások miatt a lakásoknak egyre inkább hőszigeteltnek, párazárónak kell lenni, tehát egyre inkább a nylon zacskókra hasonlít egy-egy szoba. Most gondoljunk bele, hogy amikor lefekszünk párunkkal, társunkkal aludni, akkor, azaz elhasznált levegő amit Én kifújok, azt Ő beszívja. Amit Ő fúj ki, azt Én szívom be. És 8 órán keresztül, amíg ott alszunk egymás mellett, több százszor egyik a másik még inkább elhasznált levegőjéből élünk. Ez a berendezés biztosítsa azt, hogy folyamatosan, nagyon lassan cseréli a térben a levegőt. Mindig gondoskodik arról, hogy a használt levegő onnan elmenjen, és helyére friss kerüljön miközben az energiát nem dobom ki. Ezzel bebizonyították a Németek azt, hogy 1-1,5 évvel meg tudja az emberek életét hosszabbítani ez a berendezés. Ezért is már nem engednek e nélkül lakhatási engedélyt. 30%-al le tudja csökkenteni az energia igényt. És reggelente nem fejfájással ébredünk.

Ez az aktív, mert, ha megnézzük az egy passzív rekuperátor, ez is itt egy passzív rekuperátor. Ez azt jelenti, hogy nincs benne egy hőszivattyú, csak ez a keresztáramú hőcserélő.

Egy passzív rekuperátor az 500.000 forint. Ez az aktív rekuperátor, ez egy 600 négyzetméteres házhoz való, ez 1,5 millió.

 

A videót alább tudja megnézni: