Újra magyar-tajvani üzletember találkozót szervezünk!

2014. július 29.

Kedves Olvasó!

A munkámmal kapcsolatosan már többször bejártam a világot. Gyárak, irodaépületek, lakások, szállodák energia racionalizálásával foglalkozom, azzal a 16 épületgépész mérnökkel, szakemberrel együtt, akik a 32 éve alapított cégemben dolgoznak. Tanultam Magyarországon, Oxfordban, USA-ban, Tokióban, de Tajvan, ahol már három alkalommal jártam, mindenekfelett örök élményt szerzett számomra.

Tajvan a világ teteje.

AZ OK, AMIÉRT MOST MEGKERESTEM ÖNT:


Újra egy magyar-tajvani üzletember találkozót szervezünk, ennek keretében Ön is eljuthat ebbe a csodálatos országba – kedvezményes áron, úgy, hogy utazási költsége többszörösen megtérülhet.

Tajpejen 2012. decemberében már segédkeztünk egy magyar-tajvani üzletember találkozó megszervezésében, Székely Levente - a nagyköveti rangban lévő magyar képviselet tajvani vezetője - és Füle János Róbert - képviselet vezető helyettes – urakkal , valamint a HITA-val (Nemzeti Külgazdasági Hivatal) közösen.
Ez a rendezvény nagyon jól sikerült, több sikeres magyar vállalkozó vett rajta részt, akik azóta szinte folyamatos üzleti kapcsolatban állnak a tajvani cégekkel. Több mérnököt, épületgépészt és építészt is meghívtak, akik élményekkel gazdagodva tértek haza. (Az utazási és szállásköltségeket a tajvaniak fizették, s kinn a mérnökök több fizetést kaptak, mintha ez idő alatt itthon dolgoztak volna.)

22 millió kedves ember, hihetetlenül fejlett technika (minimum 20 évvel járnak Európa előtt), rengeteg autó. Tíz perc alatt bármelyik tajpeji utcácskában lehet látni Bentley-t, Rolls-Royce-ot, Mercedest, Trabantot. Csodálatos példája annak, hogyan fér meg egymás mellett minden és mindenki.

Itt minden van, amit mi európaiak még elképzelni sem tudunk. Szállodák, fantasztikus autók, a felhőkarcolók egymásba érnek (sokáig az itt álló Taipei 101 volt a világ legmagasabb épülete), s mindez telítve van csinos, fekete hajú lányokkal, helyes fiúkkal, nagyon kedves emberekkel. Nagyon sok a gyerek, talán azért, mert egészen egyszerűen jó az országban élni.

Tajvanról tudni kell, hogy nem csak az Apple, iPhone termékeket, de szinte az összes fejlett technikai berendezést itt gyártják. A világ egyik leggazdagabb országa. Az embereknek van pénze vásárolni, a pénzüket luxus dolgokra költeni és utazni.

Most lehetőséget biztosítunk Önnek is, hogy akár

  • vásároljon,
  • eladjon,
  • szállodájukban gazdag tajvani turistákat fogadjon.

Az elmúlt évi rendezvény nagy sikerének köszönhetően felkért minket a tajpeji Magyar Kereskedelmi Iroda, hogy velük és a Nemzeti Külgazdasági Hivatallal (HITA) együtt segítsünk szervezni egy üzletember találkozót Tajpejen, várhatóan 2014. októberében. A rendezvényre várunk minden magyar céget, mely érdekelt a Tajvannal való kereskedelmi-befektetési kapcsolatok kiépítésében,

Ha tudja, milyen cégekkel szeretné felvenni a kapcsolatot, minél hamarabb írja meg nekünk, hogy a tajvani külképviselet meg tudja szervezni Önnek a kinti találkozót. Nézze meg azt a néhány filmet, riportot is hírlevelünk végén, amit az elmúlt években készítettünk a témával kapcsolatban.

Tajvant bemutató kisfilmünk:


Tajvani építészirodákat bemutató kisfilmünk
(építész tanulmányút lehetségeinek ismertetése):


2013-as tajvani üzletember találkozó:


Beszélgetés Farkas Ági építésszel tajvani tanulmányútja előtt:


Beszélgetés Farkas Ági építésszel tajvani tanulmányútja után a tapasztalatokról:

Kérem, amennyiben bármilyen kérdése van, írja meg nekem (Dr. Léderer András, E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.), vagy a titkárságunk vezetőjének, Drixler Imolának.

Ha nem kíván Tajvanra utazni, de szeretné, hogy épülete, irodája, szállodája, autószalonja nagyságrendekkel kevesebbet fogyasztva hűtsön és fűtsön, netán lényegesen olcsóbb alternatív energiát használjon, kérem, keresse meg irodánkat, nézze meg referencia munkáinkat a www.thermo.hu oldalon. (Ugyanis ez a fő tevékenységünk, a tajvani rendezvény szervezésébe csak véletlenül csöppentünk bele.)

Titkárság vezető: Drixler Imola
E-mail címe: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Tisztelettel:

Dr. Léderer András
egyetemi docens
energetikai, épületgépész
igazságügyi szakértő
Thermo Kft.
Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Thermo Kft. 1122 Budapest, Krisztina krt. 27. Tel.: +36 (1) 356-2046, 355-7462, 356-4841, 212-1955 Fax: 214-2868 E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.www.thermo.hu