Engem a levegőkazánok tervezése tesz boldoggá, és Önt?

 

2015. március 2.
Tisztelt {mezo_Vezetéknév} {mezo_Név}!

Engem a levegőkazánok tervezése tesz boldoggá, és Önt?

4. rész

A „Súlypont” rendezvényteremben megtekintheti az Európát meghódító
Alpha-innoTec levegőkazánokat, s meghallgathat egy rendkívül érdekes előadást a legfontosabbról…

Az Alpha-innoTec svájci-német levegőkazánok meghódították Európát. Több ezer négyzetméteres házakat fűtenek levegőkazánokkal, gázkazánok helyett. Nem győzöm eleget hangsúlyozni:

  • nem kell hozzá sem gáz, sem kémény
  • nem füstöl
  • nem okoz szénmonoxid mérgezést
  • egyszerű felszerelni
  • ráadásul olcsóbban is működik, mint egy gázkazán.



Az első levegőkazánt egy családi házhoz telepítettük Sukorón. Tekintse meg az erről készült riportfilmünket!

Az első nagyobb (2000 m2-es) épület energiaellátását pedig 2009-ben terveztük meg levegőkazánokkal.
A képre kattintva talál fényképeket és egy rövid riportfilmet a kivitelezésről és a berendezésekről:


A főapát úrral együtt nagy harcot vívtunk a távfűtő művek „szakembereivel”. Nem igazán akarták engedni, hogy az épületet leválasszuk a távfűtésről. A főapát úr (sajnos, azóta meghalt) vállalva a távfűtő művek haragját, kiadta az utasítást:

- Nem érdekel a távfűtés. Le kell vágni a vezetéket és levegőkazánokat kell telepíteni!

A rendszer megépült, azóta is hibátlanul, energiatakarékosan működik. Ha érdeklik a nagy teljesítményű levegőkazánok, valamint a tartozékaik árai, ezeket a magyar nyelvű, letölthető árlista 28. oldalától találja meg.


Három dolog van, amit általában soha nem értenek meg az érdeklődők:

  • Hogyan működik a levegőkazán?
  • Hogyan tud még a -20°C-os levegőből is +60°C-os fűtésvizet készíteni?
  • Miért kerül többe a svájci-német Alpha-innoTec levegőkazán, mint az Ázsiából érkező konkurens termékek?

Először az utolsó kérdésre válaszolnék:

  • A kompresszor és az egész berendezés nagy nyomással működik, ezért ez a hőszivattyú a biztonság kedvéért lényegesen vastagabb falú anyagokból készül.
  • A gazdaságosság és a precizitás mind a németek, mind a svájciak legfontosabb tulajdonságai közé tartozik. Ezért ezekben a szerkezetekben alpesi körülményekre tervezett lényegesen nagyobb hőcserélők, speciális kompresszorok találhatóak. Így érhető el, hogy sokkal halkabban és jobb hatásfokkal működjenek a konkurens berendezéseknél. (Sajnos emiatt az áruk is magasabb. De ha az ember valamit 50 évre vesz meg, akkor csak a minőség legyen a szemünk előtt! Persze az sem árt, ha egy olyan stabil gyár van a termék mögött, mint a német-svájci Alpha-innoTec.)

A két előző kérdésre választ kaphatnak letölthető, magyar nyelvű prospektusunkból.

 

Következő hírlevelünkben a szuper halk beltéri levegőkazánokról írok.

Más, más, más!

Igaz, hogy nem ide tartozik a következő hír, de engedjék meg, hogy megosszam Önökkel:

Évekig tanítottam az egyetemen. Sokszor kérdeztem meg diákjaimtól, tudják-e, mi a legfontosabb az életünkben?

Sokan válaszolták, hogy gazdagság, egészség, nagy ház, szép autó, stb. Tízből 9 diák soha nem válaszolta a szerintem legfontosabbat:
- Boldogan szeretnék élni.
Ezért is nagyon örülök, hogy rátaláltam a hölgyre, aki könyvet írt a boldogságról, miközben ő maga is boldogan él. A blogjába Ön is bele tud olvasni

Laskai Nelli párkapcsolati mediátor, motivációs tréner. Férjével és két aranyos kislányával boldogan él.

2015. március 29-én előadást tart nálunk, a „SúlyPont” Rendezvényteremben.
Helye: 1122 Budapest, Krisztina krt. 27.
A mini - tréning ideje: 2015. március 29. vasárnap, 10.00 – 15.00


Mivel itt mindössze 10 férőhely van, ezért kérem, hogy aki szeretne jelen lenni egyedülálló rendezvényünkön, időben jelentkezzen:

 


Részvételi díj: 5000,-Ft/fő.

Ha valaki úgy érzi, a környezetében van boldogtalan ember, akit egy kicsit fel kellene tölteni boldogságérzéssel, ezt a hírlevelet küldje tovább neki.

A SúlyPont Rendezvényterem megközelíthetősége:



Tisztelettel:

Dr. Léderer András
egyetemi docens
energetikai, épületgépész
igazságügyi szakértő
Thermo Kft.


Látogassa meg weboldalunkat, valamint youtube csatornánkat,
ahol további hasznos információt talál:
www.thermo.hu www.youtube.com/thermokft

 

Thermo Kft. © copyright 2013.

Amennyiben nem kíván
több levelet kapni, kattintson ide.
Adatai megváltoztatásához
kattintson ide.

 

 

Thermo Kft. 1122 Budapest, Krisztina krt. 27.
Tel.: +36 (1) 356-2046, 355-7462, 356-4841, 212-1955 Fax: 214-2868
E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. • www.thermo.hu